Interjú a szerzővel

A napokban jelent meg Hrotkó Zoltán Kubala és Zsengellér csapata című könyve. A szerzővel telefonon beszélgettünk.

Aposztróf Kiadó: Szeretettel üdvözöljük a Kubala és Zsengellér csapata című, most megjelent könyvének apropóján. Kedves Zoltán, megosztaná az olvasókkal, hogy miről szól a történet, és mi insprirálta a könyv megírására?
Hrotkó Zoltán: A könyv a Rákosi-korszak alatt Itáliába szökött magyar labdarúgóknak állít emléket, akik a rezsim által kieszközölt nemzetközi eltiltások miatt egyetlen klubhoz sem tudtak leszerződni, ezért a túlélés érdekében kényszerűségből saját csapatot alapítottak egy római menekülttáborban, 1949-ben. A Zsengellér Gyula és Kubala László által fémjelzett Hungária FC rendkívül sikeres és népszerű volt, meghívásos mérkőzéseken szerepeltek, elsősorban Olaszországban és Spanyolországban. A könyv megírására akkor kaptam kedvet, amikor rátaláltam nagybátyám, Hrotkó Miklós, családunkhoz írt leveleire, amelyekben a saját sorsa mellett részletesen beszámolt a csapattal eltöltött hónapok eseményeiről is. Miklós nagybátyám végig a Hungária FC tagja volt, és majdnem minden mérkőzésen játszott is.

AK: A könyvben szerepel egy másik nagybátyja is, Hrotkó János, aki szintén labdarúgó volt. Róla mit lehet tudni?
HZ: János nagybátyám még 1946-ban hagyta el Magyarországot. Az MLSZ akkor még kiadta a játékosengedélyeket, így ő szabályosan leszerződhetett külföldön. Tíz éven át játszott első osztályú olasz, spanyol és portugál csapatokban. Egyébként a második világháború után ő volt az első magyar profi játékos a spanyol élvonalban, őt követte Kubala, majd '56-ban Puskás, Kocsis, Czibor. Hrotkó János 1954-ben portugál kupagyőzelmet és bajnokságot is nyert a Sporting Lisszabon gárdájával, de pályafutásának csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor benevezték abba az Európa-válogatott keretbe, amelyik 1955. augusztus 13-án Belfastban 4:1-re legyőzte a Stanley Matthews vezette angol válogatottat. János nagybátyám nem játszott ugyan azon a meccsen, de ez nagy megtiszteltetés volt.

AK: Róla is írna egy könyvet?
HZ: Csak róla szólót biztosan nem, illetve legfeljebb akkor, ha felbukkannának a Puskás Ferenccel váltott levelei. Ez biztos felkeltené az olvasók érdeklődését. Eddig csak egy levél került elő, de tudjuk, hogy ők ketten jóban voltak és tartották a kapcsolatot.

AK: Ők a Kispestben ismerték meg egymást?
HZ: Igen, gyakorlatilag mindketten egyszerre kerültek be a Kispest csapatába 1942-ben. János 20 évesen igazolt oda a Lampart FC-ből, Puskás pedig akkor került át az ifiből a felnőtt csapatba, szinte még gyerekként. Kezdettől fogva jól megértették egymást, talán azért is, mert ballábasok voltak, és többször játszottak egymás mellett összekötőt és szélsőt.

AK: Voltak még futballisták a Hrotkó családban?
HZ: Nem, a mi családunkban csak Miklós és János játszottak magas szinten. Habár lehetett volna más is, hiszen apámék tízen voltak testvérek. (nevet)

AK: A könyvben van egy rész, amikor Zsengellér Gyula érdeklődik Hrotkó Miklóstól a sógora holléte felől, aki FBT márkanév alatt készít kiváló minőségű cipőket. Mi volt ez az FBT?
HZ: Az FBT rövidítés a cipőgyár tulajdonosának, Földesi Bíró Tihamérnek a nevét takarja, aki Hrotkó Margit férje volt. Újpesten a Bocskay utca 22-ben működött az üzem, ahol Zsengellér is előszeretettel vásárolt cipőket. Aztán az 1949-es államosítási hullám során elvették tőlük az üzemet. Órák alatt elveszítették egy élet munkáját, és kilátástalan helyzetükben nem láttak más kiutat, mint hogy embercsempészek segítségével külföldre szökjenek, majd ott új életet kezdjenek. Nagy nehézségek után sikerült is nekik.

AK: A két focista nagybátyjával találkozott személyesen is?
HZ: Miklóssal nem, hiszen amikor megszülettem, ő már Dél-Amerikában élt, és soha nem tért vissza Európába. 1952-ben hagyta el Spanyolországot és Zsengellér hívására Kolumbiába ment játszani. Akkor Deportivo Samariosnak hívták azt a klubot, később átkeresztelték, így ma az Unión Magdalena nevet viseli. Aztán véget ért az El Dorado korszaka, a FIFA és a DIMAYOR „kibékültek" egymással, és a megállapodás szerint legkésőbb 1954-ben minden európai játékosnak távoznia kellett Kolumbiából. Miklós ekkor Európa helyett Venezuela felé vette az irányt, és egy caracasi csapatba igazolt.

AK: És Jánossal találkozott?
HZ: Vele a nyolcvanas évek végén találkoztam Münchenben. Nagy mesélő volt. Emlékszem, hogy legszívesebben a Zaragozában töltött éveire emlékezett vissza. Meg természetesen a volt csapattársakról is mesélt érdekes történeteket. Nem lehetett megunni.

AK: A könyv a Zsengellér Gyula által újraszervezett Hungría FBC kolumbiai túrájának kezdetével végződik. Lesz folytatás, hogy mi történt Kolumbiában?
HZ: Igen, ez izgalmas téma, mindenképpen szerepel a terveim között. Már el is kezdtem hozzá a háttéranyag gyűjtését.

AK: Köszönjük a beszélgetést, további sikeres munkát kívánunk!
HZ: Köszönöm szépen!